Linkek

Benyovszky család

Mezőberény

Mezőberény lap.

OPSKK. Múzeum

M.berény térkép

Békési kistérség

B.Valéria blogja

Körösi Mihály

Bátszimotor

 

A „malenkij robot”.

 

Mezőberény német származású családjainak nagy részét  érintette a „malenkij robot”. A vegyes házasságok miatt azonban nem csak a német származásúakat hurcolták el. Sok embert már a német hangzású név miatt is elvittek. Így szinte minden mezőberényi közelebbi vagy távolabbi rokonságából megjárta valaki a szovjet munkatáborokat. Anyai nagyapám után én is érintett vagyok ebben a dologban, és rengeteg ismerősöm is megjárta a szovjet poklot.

Ezen rövid, összefoglaló írással szeretnék emlékezni az elhurcoltakra.  A könyv teljes egészében itt, olvasható.

Aki többet akar megtudni a részletekről az a következő könyvekből tájékozódhat:

Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban.    Erdmann Gyula (1990) Gyulai füzetek 4.

A hűség ára.     (1989)     Monostori (Maász) Márton

Album azokról, akik 1945-1949-ig jóvátételi munkán szenvedtek Mezőberényből 1-2. kötet.  Köhler Julianna- Csávás István. (2007)

 

Kollárné Hegedűs Vanda

 

MEZŐBERÉNYI NÉMET SZÁRMAZÁSÚAK JÓVÁTÉTELI MUNKÁN

A SZOVJETUNIÓBAN 1945-1947 KÖZÖTT

 

 

A rendszerváltásig hosszú éveken keresztül tabu témának számított a magyarországi németek második világháború végén elkezdődött kollektív büntetése. A háború után nehéz évek vártak hazánkban a német kisebbség tagjaira. Az első megpróbáltatást a polgári lakosság szovjet munkatáborokba történő elhurcolása jelentette. Az elhurcoltak évtizedekig legfeljebb csak szűk családi körben beszéltek az átélt szenvedéseikről. 1989-től számos kiadvány jelent meg ebben a témában, hogy ne merüljön feledésbe történelmünk e tragikus szakasza. A Békés megyei, valamint mezőberényi forrásanyagok feldolgozásán túl hat elhurcolt személy-lyel készített életinterjún keresztül szeretném bemutatni a mezőberényi németek megpróbáltatásait.

Korábban nem sokat hallottam a „malenkij robotról". Dédapám, aki mesélhetett volna a Szovjetunióban töltött két és fél évről, még születésem előtt meghalt. Másik dédszüleimet is bevitték 1945 januárjában a gyűjtőhelyre, de magyar származású dédapámat hazaengedték. Négy tíz éven aluli gyermeket neveltek, a legkisebb még féléves sem volt, így dédanyám is mentesült a munkaszolgálat alól.

Azt azonban sokszor említették, hogy nagymamámnak olyan az unokahúga, mintha a testvére lenne. Később tudtam meg, hogy évekig velük élt, hiszen mindössze 17 hónapos volt, amikor édesanyját a Szovjetunióba vitték. Édesapja abban az időben még katona volt, hazatérése után pedig nem sokkal kitelepítették Németországba. A kislány a nagymamával maradt, akinek még négy saját gyermekéről is gondoskodnia kellett, amíg a férje és két idősebb lánya Novo-Sachtiban volt fogságban. 2007-ben jelent meg Köhler Julia kétkötetes munkája „Album azokról, akik 1945-1949-ig jóvátételi munkán szenvedtek Mezőberényből" címmel. Végigolvasva nagyon sok hasonló tragédiával ismerkedtem meg, olyan emberekről, akiket (vagy családjukat) személyesen is ismerek. 569 nehéz sors, történetek családok szétszakításáról, szerencsétlen balesetekről, értelmetlen halálesetekről. Mindez a XX. század közepén történt egy Békés megyei község lakóival, azért, mert őseik több mint 200 évvel korábban Németországból érkeztek.

 

Mezőberény újratelepítése

Mezőberény neve egy 1347-ben kelt oklevélen szerepel először. Területe a régészeti feltárások szerint az újkőkor óta emberi lakhelyül szolgált. A XVI. század végén elnéptelenedett a település, magyar lakosai többször próbálkoztak a visszatelepüléssel, de tartós megtelepülés csak az 1720-as években, szervezett telepítéssel valósult meg. Mezőberény a Harruckern uradalom része lett, újranépesítését Harruckern János Gyögy 1723-ban kezdte meg. Az evangélikus szlovák lakosság a település északi, az evangélikus németek a község középső, a református magyarok pedig a déli részén telepedtek le (1. ábra). Az újratelepüléskor kialakult anyanyelvi arány körülbelül száz évig fennmaradt: szlovák 44,5%, német 34,1% magyar 21,4% (a családfők száma szerint).1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. ábra Mezőberény belterülete a második világháború előtti években2

Az 1760. évi összeírásban 65 német családfő szerepel, nagy részük a Német-római Birodalom nyugati vidékéről származott. Svábföldről, Württembergből, a Saar vidékéről, Hessenből és Vesztfáliából érkeztek.3 A német letelepedés első szakaszának 1721-1725 közötti időszakot tekintik. A török kiűzése után a bécsi kormány a Temesi-bánság területére engedélyezte a német vagy más nemzetiségű jobbágyok letelepülését, ekkor indult meg Magyarország felé a német telepesek első csoportja. Feltételezések szerint egyes telepesek maguk akarták megválasztani letelepedési helyüket. így lehetséges, hogy 1721-ben a magyar és szlovák lakosságú Nemeskereki (területe később Berényhez került) lakói között több német nevű jobbágy is volt. A német települők második hullámával érkezett az első jelentős számú csoport Berénybe 1725-ben. A németek letelepítése Gyula közvetítésével Harruckern János György költségén történt. A Gyulára települt németek katolikusok voltak, az ágostai hitvallású evangélikusokat Harruckern a Berényben élő szlovákok mellé telepítette. Mivel akkoriban a felekezeti összetartozás tudata erősebb volt a nemzeti összetartozásnál. A német betelepülés harmadik hullámát a már régebben Magyarországon élő evangélikus németek továbbköltözése jelentette. Többek között a következő településekről érkeztek Berénybe: Hidas, Tófü, Dombóvár, Iszme, Györk, Harta. Vadkert. A Németországból megindult vándorlás szinte folytonos volt a XVIII. században. Az utánpótlást biztosította, hogy a Berényben letelepedett németek szoros kapcsolatot tartottak a szülőhazával, az otthon maradt rokonaikkal.4

 

A MEZŐBERÉNYI NÉMETEK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ELŐTTI ÉVEKBEN

A németek a szlovák evangélikusok 1723-ban épült sövényfalú templomába jártak. 1745-től külön lelkészük volt, külön anyakönyvet vezettek, de ugyanabba a templomba jártak. II. József 1781. évi türelmi rendelete utáni években sok evangélikus templom építéséhez kezdtek hozzá Békés megyében is. A mezőberényi német evangélikusok saját temploma 1789-ben épült fel.5 A német anyanyelvű evangélikusok iskolája 1745-ben nyílt meg. A felekezeti iskolákban anyanyelvi oktatás folyt egészen a két világháború közötti időszakig. Az állami elemi iskolai hálózat kiépítése és az egységesített oktatás-nevelési követelményrendszer lassú ütemű változást eredményezett. A magyar nyelvtudás egyre inkább elengedhetetlenné vált, így a felekezeti iskolákban áttértek a magyar tanítási nyelvre. A német evangélikusok iskolájában fenntartották a kétnyelvű oktatást egészen a inásodik világháborúig, de csak a hittan oktatása folyt német nyelven. Az evangélikus egyháznál a szertartásokat 1945-ig két nyelven tartották. A mezőberényi németek asszimilációja a két világháború közötti években felgyorsult, a német nemzetiségűek száma 1920-tól folyamatosan csökkent. Az 1941. évi népszámlálás szerint 844 német nemzetiségű, 1691 német anyanyelvű és 2660 németül beszélő lakos élt a településen. Mezőberényben és a szomszéd községek külterületén a berényi német evangélikus gyökerekkel rendelkezők száma 3600 fő körül volt, akik közül a fele vallotta magát német anyanyelvűnek, és negyede német nemzetiségűnek. A német evangélikus gyülekezet tagjainak több mint negyede nem is jelzett német nyelvtudást.

A két világháború közötti időszakban egyre gyakoribbá váltak a vegyes házasságok. A német egyházközségnél 1920-1945 között keresztelt gyermekek majdnem fele vegyes házasságból született.6 Egyre több szülő járatta gyermekét az 1914-től működő állami elemi iskolákba. A harmincas évek elején az evangélikus gyermekek (német és szlovák) körülbelül 30%-a állami elemi iskolába járt, ahol oktatásuk kizárólag magyar nyelven folyt.7

Azokon a békés-csanádi településeken, ahol a németek kisebbségben voltak, így Mezőberényben is, számuk nagymértékben csökkent 1910 és 1941 között. Ahol viszont a németek többségi nemzetiség voltak, ott nőtt a németek száma. A németek között ezen a területen is az 1930-as évek végétől erőteljes propagandával terjesztették a nagynémet eszmét és a Volksbund szervezését. Az esetek többségében ez a nemzeti érzést, az összetartozás tudatát erősítette, ritkán nyilvánult meg magyarellenes tevékenységben.8 Mezőberényben is akadtak asszimilációt ellenzők, akik megalakították a Volksbund helyi szervezetét. A szervezet 46 taggal 1940. december 8-án alakult meg, az előkerült névjegyzék szerint a tagok száma 598 főre nőtt. Ezután a községben nemzetiségi hovatartozás szerint működtek a szélsőjobboldali szervezetek, megbontva a három nemzetiség békés együttélését. A helyi németség nagy része nem azonosult a Volksbund eszméivel, ezért megalakult a helyi „Hűséggel a hazához" mozgalom. Tagjainak számáról nincsenek pontos adatok, főleg a magukat magyarnak valló németek közül kerültek ki, de magukat németnek vallók is csatlakoztak. Létszámuk elérhette a helyi Volksbund-tagok számát.9

 

A MUNKAKÉPES NÉMET LAKOSSÁG BEGYŰJTÉSE

Mezőberény területén a háború alatt jelentősebb harcok nem folytak. A visszavonuló magyar csapatok 1944. október 5-én hagyták el a települést. Aznap délután jelentek meg a község felett a szovjet hadsereg gépei, kisebb légi csatát vívtak a német harci gépekkel. Körülbelül 12-15 bomba hullt a községre, összesen 69 lakóház sérült meg, halottak nem voltak, mindössze egy sebesülés történt. Október 6-án érkeztek az első szovjet alegységek Békés és Békéscsaba irányából, minden harc nélkül haladtak tovább Köröstarcsa, valamint Gyoma irányába. Mezőberényben csak kisebb létszámú forgalomirányító és rendfenntartó csapatot hagytak. Pár nap múlva egy hadtápalakulatot és egy repülőegységet szállásoltak be a községbe, később tábori kórházat létesítettek.10

A szovjet hadsereg nem csak az ellenséges csapatokkal szemben lépett fel fegyveresen, hanem a polgári lakosok ellen is megtorló intézkedéseket vezetett be. A Szovjetunió a világ legnagyobb hadseregét tartotta fenn, 1944 végére már hatalmas emberveszteségeik voltak, ugyanakkor a háború sújtotta területeinek újjáépítéséhez munkaerőre volt szüksége. Sztálin utasítására a Vörös Hadsereg által felszabadított területekről tömegesen szállították a polgári lakosokat - férfiakat és nőket egyaránt - szovjet munkatáborokba úgynevezett közmunkára német származásukra hivatkozva.11 A hadra kelt szovjet hadsereg 0060. számú 1944. december 22-i keltezésű parancsa alapján - amely a közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkák megszervezéséről és elvégzéséről rendelkezett - Mezőberényben is elrendelték a német származású munkaképes személyek mozgósítását. A mozgósítás végrehajtása a helyi magyar hatóságra hárult. A szovjet katonai hatóságok az általuk megadott mintájú nyomtatvány alapján a községi tanáccsal népszámlálást végeztettek, ahol mindenkinek fel kellett tüntetni a származását is. Az összeírás célját a községi tanács nem ismerte. Arról csak akkor értesült, amikor a szovjet katonai hatóságok közölték, hogy az összeírásból kiírt személyek munkaszolgálatra lesznek igénybe véve, férfiak esetén 16 és fél éves kortól 45 és fél éves korig, nők esetében 17 és fél éves kortól 30 és fél éves korig. Az összeírás szerint az anya nemzetisége határozta meg a származást. A községi tanács szerint az eljárás nem az előzetesen közölt feltételek szerint lett végrehajtva. Csak az egy éven aluli gyermekek édesanyjai mentesültek, nem a korábban közölt hét éven aluli gyermekeké. Sokszor a korhatárt sem tartották be. Az igénybevételi eljárás közben január 6-án érkezett a 49/1945. számú belügyminiszteri rendelet, amely szerint a rendeletben megjelölt német származásúaknak mentesülniük kellett volna.

A szovjet katonai hatóságok a községi tanács meghallgatása nélkül, az általuk berendelt tolmácsokkal a kijelölt személyeket politikai pártállásuktól függetlenül igénybe vették munkaszolgálatra.12 Nem volt teljesen egyértelmű, hogy kit kell németnek minősítem. Békés megyében a származást tekintették a megkülönböztetés alapjának. A főispán 1945. január 8-án kelt rendeletére Mezőberényben január 9-én készült öt kimutatás összesen 509 elhurcolt személyről, ahol megkülönböztették a magukat németnek, valamint magyarnak valló német származásúakat, apai vagy anyai ágon német származásúakat, illetve azokat, akik nem német gyökerüek (2. ábra).13

 

 

 

 

 

 

2. ábra A munkaszolgálatra igénybe vett személyek származás szerinti megoszlása

 

Erdei Ferenc belügyminiszter Debrecenben 1945. január 5-én kelt 49/1945. számú, korábban említett rendelete alapján mentesülnie kellett volna mindazoknak, akik:

1. magyar nevűek és származásúak, továbbá a más, nem német nemzetiségűeknek;

2. a német nevűek közül azoknak, akik:

a) nem német anyanyelvűek, nem vettek részt német népi kulturális-tár-sadalmi valamint politikai mozgalmakban, sem magyar fasiszta szervezetekben;

b) németellenes magyar hazafias mozgalomban, vagy baloldali mozgalomban vettek részt;

c) magyar kulturális vagy társadalmi tevékenységet folytattak, amivel bizonyították magyar származásukat;

d)német nevű zsidók.14                       

A fegyverszüneti bizottság 1945. évi március hó 18-án kelt 26. számú rendeletére készült Mezőberényben egy névjegyzék 1945. június 30-i dátummal. Ezen már a szovjet katonaság által elszállított 555 személy neve van felsorolva. Az első 512 név a vezetéknevek kezdőbetűi szerinti sorrendben szerepel, közülük végül két személy visszamaradt. Az 513. sorszámtól további 43 fővel egészült ki a lista, valószínűleg nem bizonyult elegendőnek az eredeti létszám.

A névjegyzékben szereplő személyek közül 51 fő nemzetisége van németnek feltüntetve, a több mint ötszáz elszállított magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Mindössze 15 név mellett szerepel, hogy tagja volt a Volksbundnak, hiszen a német nacionalista eszmékkel szimpatizálók nagy része még 1944 őszén elmenekült Magyarországról. Ugyanebben a névjegyzékben az utolsó, 19. számú Megjegyzés oszlopban mintegy kétszáz elszállítottnál jegyezték fel, hogy a Hűség mozgalom tagja.15 Monostori Márton tanító, a mezőberényi Hűséggel a hazához mozgalom egyik alapító tagja hiába mutatta be a mozgalom törzskönyvét a községházán, az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete ellenére sem sikerült men-tesíttetni a tagokat a munkaszolgálat alól. Annyit sikerült elérnie, hogy végül őt is elszállították a Szovjetunióba, bár már a korhatáron túl volt.16 Összesen tíz 1899-es születésű férfit vittek el, és huszonöt nőt, aki 1915 előtt született (közülük néhányan önként követték családtagjaikat). Az 1920 után születettek között nagyobb arányban voltak a nők, hiszen a hadköteles férfiak ekkor még katonai szolgálatot teljesítettek, vagy már hadifoglyok voltak.17 A 17-18 éves fiatalok között fiúk és lányok hasonló arányban voltak (3. ábra).

 

 

 

 

 

 

 

 

3. ábra A munkaszolgálatra kötelezettek születési év és nem szerinti megoszlása18

 

A nők közül sokan gyermekeket hagytak itthon. Sok családnál maradt olyan kiskorú, akik részére ideiglenes gyámkirendelés vált szükségessé. Azok a gyerekek, akiket nem tudtak rokonoknál elhelyezni, gyermekotthonban kerültek elhelyezésre. Idős nagyszülők, rokonok jutottak nehéz helyzetbe, mivel munkaképes családtagok nélkül maradtak magukra a kicsi gyermekekkel, többen segélyre is szorultak.19

 

Utazás a Szovjetunióba

Mezőberényben házról házra jártak a szekerek, amikkel a kijelölt személyeket csomagjaikkal együtt az iskolákban kialakított gettókba és a német templom szomszédságában álló szálló épületébe szállították. Folyamatosan érkeztek a német származásúak a község belterületéről, távoli tanyákról egyaránt. Az épületeket fegyveres katonák őrizték, családtagokkal már nem találkozhattak a begyűjtöttek. Összezsúfolva, a földön fekve, csomagokra dőlve töltötték az indulás előtti utolsó berényi éjszakákat. 1945. január 6-án vízkereszt napján (más forrás szerint január 7-én) a csoportot felpakolták a leponyvázott teherautókra, az összekészített csomagok egy részét pedig szekerekkel vitték utánuk Gyulára. Monostori Márton így írja le ezt a napot: „Tömegkatasztrófa történt a község életében, (és oly sok más, hasonló sorsú község életében...) amely a sok emberen, és azok családtagjain keresztül a fél község elevenébe vágott. Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt állítom, hogy ez a nap volt a csöndes Körös menti mezővároska történetének legszomorúbb napja."20  Gyulán még a mezőberényi csoport együtt maradt. Amikor az állomáson a vagonokba kerültek, már előfordult, hogy elszakadtak egymástól testvérek, szülők és gyermekeik. Ezek a családtagok legtöbbször közösen csomagollak, így előfordult, hogy valakinek nem volt elég élelme az útra, vagy meleg ruhája, takarója. Végül az egy szerelvénnyel indulók sem egy lágerbe kerüllek, így sokan csak a hazatéréskor láthatták újra szeretteiket. 1945. január 10-én közel 2000 fő némettel indították el a szerelvényt Gyuláról Románián keresztül a Szovjetunióba. A mezőberényi csoport nagy részét Gyulán bevagonírozták. 535 fő, akik közt voltak mezőberényiek is, nem fért be a gyulai transzportba, így őket még 10-én átszállították I lekre. 1945. január 11-én 13 órakor 1903 fővel indult Elek község vasút-állomásáról a szállítmány.21

Gyuláról a szerelvény Fényes, Békéscsaba irányába indult. Schriffert Mihály gyulai lakos naplójában így számol be az utazásról: „Január 17-én a bukovinai Csernovicba érkeztünk, majd másnap Beszarábiába. Január 19-én Ukrajna területére érkeztünk. Útközben többen meghaltak. Január 22-én Schriffert József, 23-án az orvosunk, dr. Eidenmüller Elemér is elhunyt. Január 24-én hajnalban érkeztünk Dnyepropetrovszkba, útközben egy tanár Kisújszállásról és egy Mezőberényből származó ember halt meg."22 A Kétegyháza-Lökösháza irányába induló eleki szerelvény is Románia felé hagyta el Magyarországot, Aradon keresztül Erdélyen át utaztak. Útvonalukat Monostori Márton leírása alapján próbálom végigkövetni (4. ábra).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. ábra A szerelvények útvonala a táborokig23

 

A nők és a férfiak általában külön vagonokban utaztak, de még az utazás során előfordult, hogy házaspárok együtt maradhattak. Egy-egy vagonba 30-40 embert helyeztek el. Körben priccsek voltak, de voltak, akik a földön, csomagokon ülve aludtak. A vagon közepén volt a kályha, tűzifáról maguk gondoskodtak. A vagonok aljába vágott lyukra helyeztek egy feneketlen vödröt, és azt használták WC gyanánt. A vegyes vagonokban is ugyanúgy kellett végezni a többiek előtt szükségleteiket. Amikor átértek a Szovjetunióba, átpakoltak a széles nyomtávú vagonokba. Ezek a szerelvények nagyobbak voltak, de háromszor annyi embert zsúfoltak össze egy-egy vagonba. Élelmük a közel háromhetes utazás alatt csak az volt, amit otthon csomagoltak. Mezőberényben a munkaszolgálatra igénybe vettek részére meleg ruhát, élelmiszert és készpénzt gyűjtöttek, valamint a községi elöljáróság ezen felül lisztet, zsírt, hüvelyest és kenyeret adományozott nekik. Ezeket kiosztották az elszállítottak között.24

A szerelvények sokszor álltak, a katonákat a frontra szállító vonatok elsőbbséget élveztek. Az álló vonatból nagyon ritkán szállhattak ki. Ilyenkor volt lehetőségük vizet venni, de csak az őrök felügyeletével. Amikor már nagyon szomjasak voltak, a vagonról szedték le a rácson keresztül a havat, hogy a szájukat benedvesítsék. Mosakodásra egyáltalán nem volt lehetőségük, mire a táborokba értek, tele voltak élősködőkkel.

 

Élet a lágerekben

A mezőberényi jegyző 1945. december 6-án kelt, a külügyminisztériumhoz írt válaszlevele szerint a községből a munkaszolgálatosok Szovjetunióban három helyen voltak. Az Elekről elszállított csoport Krivoj-Rog bányáiba került, négy táborba, amelyből három neve ismert: Sochgorod No. 2., Schmachova No. 3., valamint Októberi bánya. A csoport nagyobb részét a Rostovi kerületbe, két helyre szállították: Sachti, Oktoberszkaja, postai kirendeltség, 1603, illetve Novosachtinszk, Molotov munkásszázad, 1601.25 Krivoj-Rog ércbányáiba azok a mezőberényi férfiak kerültek, akik nem fértek fel Gyulán a szerelvényekre, és Elekre szállították őket. 132 berényi dolgozott Krivoj-Rog és környékén, a községből elszállítottak közel egynegyede. Az ott elhunytak száma viszont megközelítőleg a felét tette ki azoknak a berényieknek, akik soha nem térhettek vissza szülőföldjükre.26

Egyik rokonunkat húszévesen Krivoj-Rogba vitték édesapjával és öccsével együtt. Testvére már az első betegszállítmánnyal hazakerült, édesapja 1946-ban a lágerben, édesanyja pedig itthon halt meg, mire hazaérkezett. Családjának mesélt a kint töltött évekről, de sajnos interjút már nem készíthettem vele. Az általam készített életinterjúk alapján a másik két táborban lévő körülményeket próbálom bemutatni. A megkérdezett hat főből ketten Sachtiban dolgoztak a konyhán (egyikőjük bányában is), négyen pedig Novo-Sachti bányáiban. A Gyuláról indított szerelvénnyel utazók egy részét 1945. január 26-án Sachtiban szállították le, másik részük a közeli Novo-Sachtiba került. Hosz-szú hónapokon keresztül nem is tudtak egymásról a két csoport tagjai. Amikor megérkeztek, akkor körülbelül két napig a lágerben voltak, még nem osztották be őket munkára. A hosszú utazás után végre meg tudtak mosakodni, az utazás alatt használt ruháik a fertőtlenítőbe kerültek. A táborok elrendezése hasonló volt, több egyemeletes kőépületből állt, körbe volt kerítve drótkerítéssel, minden sarkában egy-egy őrtoronyban katonák voltak. Külön épületben helyezték el a nőket és a férfiakat, még a házaspárok sem kerülhettek egy helyre. Egy központi épületben volt az alsó szinten a konyha és ebédlő, az emeleten az orvosi rendelő, borbélyok, cipészek, szabók és egyéb iparosok.

A szobákban körülbelül húszan voltak elhelyezve, általában akik egy műszakban dolgoztak, egy brigád tagjai laktak együtt, emeletes prics-cseken aludtak. A nagy kőépületben a szobákat fából készült közfalak választották el egymástól. Az egész épület tele volt poloskákkal. Akiket a nem túl alapos orvosi vizsgálat során egészségesnek találtak, nem voltak teljesen lesoványodva, azokat a bányába osztották be. Minden reggel sorakozó volt az udvaron, ki hol dolgozott, a szerint lettek csoportosítva. Mindenkit őr kísért a munkahelyére. Novo-Sachtiban két bányában dolgoztak a berényiek: a 41-es és a 42-es számúban. A 41-es bányában hason fekve lapátolták a szenet, mert nem tudtak felállni, olyan alacsony volt. A 42-es bánya magasabb volt, de ott sem bírtak felegyenesedni. Amikor elfáradt a derekuk, fekve dolgoztak. A bányába lifttel vitték le a munkásokat. Ahogy haladtak a szénkitermeléssel, úgy ácsolták tovább a hosszú folyosót.

Egy kis bányászlámpával világítottak, amit a kampójánál fogva felakaszthattak. Mindenkinek volt lámpája, ami annyi fényt adott, hogy látták, honnan lapátolják a szenet. A brigád tagjai dobálták a szenet egymásnak, majd lapátolták a csillékbe. Meg volt határozva a norma, hogy egy műszak alatt mennyi csillét kell megtölteni. A megrakott csilléket a folyosón keresztül hordták ki, ezeket általában két nőnek kellett tolnia. Ha jól dolgozott a brigád, többet teljesített a normánál, akkor járt egy kis jutalom ennivaló.

A foglyok az éhségtől szenvedtek leginkább. Napi háromszor kaptak ételt, ami mindig ugyanaz volt, állandóan káposztaleves meg burizsleves. A bányában dolgozóknak nagyobb kenyéradag járt, mint a lágeri munkásoknak. A konyhán dolgozók (1. kép) is három műszakban dolgoztak, az éjszakások készítették elő a másnapi ételeket.

Nagyon kevés alapanyagból kellett megoldaniuk az egész tábor étkeztetését. A káposztán és a burizson kívül ritkán volt más, néha esetleg krumpli. Zsiradékot alig használtak a főzéshez.

A foglyok a munkájukért később már fizetést is kaptak. Így ki tudták egészíteni szerény ételadagjukat. A tábor kerítésén kívül árultak a helyi asszonyok.

Vehettek tőlük piskit, aludttejet, tejet meg dohányt. A dohányos férfiak inkább dohányra költötték pénzüket, sokan ezért nem is érték meg a hazatérést. Néhányan megpróbálkoztak a szökéssel, de az ismeretlen környezetben, az orosz nyelv tudása nélkül nem boldogultak.

Általában a szökevények hosszabb-rövidebb idő után visszakerültek a táborba. Volt, akit többször is elfogtak. Ilyenkor megtorlásra számíthattak, majd folytatniuk kellett a munkát. Kisebb engedetlenségekért is büntetés járt, éjszakára bezárták a vétkeseket, majd reggel étkezés nélkül indulhattak a munkába. A szabadnapokat, amik jártak volna, nem mindig kapták meg. Amikor szabadnapjukon nem kellett a bányába menni, akkor a lágerben végeztettek velük valamilyen munkát. Az udvart rendezték, a szobáikat tisztították, ez az élősködők távol tartása miatt nagyon fontos volt.

A megérkezés után egy ideig nem volt lehetőségük a fogva tartottaknak hírt adni magukról. Később havonta írhattak levelet haza (2. kép). Nem minden levél érkezett meg a címzettjéhez. Volt, aki több levelet is kapott, és az ő levelei is hazaértek, mások egy levelet kaptak két és fél év alatt. A kitelepítésről az otthonról érkezett levelekből értesültek. Akiknek kitelepítették a családjukat, a Németországban élő rokonokkal is tudtak levelet váltani. A betegszállítmánnyal hazatérők is vitték a híreket a családtagoknak.

Minden fogva tartott a megérkezés után be lett injekciózva. A nők biológiai folyamatai elmaradtak hónapokon keresztül. A férfiak is arról számoltak be, hogy nem érdeklődtek akkori-

ban a másik nem iránt. Később azért voltak, akik mégis teherbe estek. Ha éppen indítottak betegszállítmányt, a terhes nők hazatérhettek. A többiek a lágerben szülték meg a gyermeküket. A mezőberényi csoportból három édesanya térhetett haza kisbabájával 1947-ben. Volt olyan is, akinek a hazaérkezés előtt meghalt a gyermeke.

 

 

 

 

 

1. kép A konyha dolgozói Sachtiban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. kép Levél Novo-Sachtiból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hazatérés

 

A mezőberényi Nemzeti Bizottság elnöke a későbbi földművelésügyi miniszter, Szabó Árpád lett, aki 1930-ban a Független Kisgazdapárt alapító tagja volt. 1901-től a mezőberényi polgári iskola tanára, 1906-tól pedig az igazgatója volt egészen nyugalomba vonulásáig. Aktív szerepet játszott Mezőberény, a megye és az ország közéletében. A munkaszolgálatosok hozzátartozói folyamatosan kérvényeket, beadványokat nyújtottak be az illetékes hatóságoknak. Szabó Árpád közbenjárására végül 448-an 1947. július 29-én hazatérhettek.27 A fogságban lévők családtagjainak itthon alá kellett írni a kérvényt minden név mellett. Aki a távoli határrészeken lakott, és nem jutott el hozzá a hír, annak hozzátartozója nem jöhetett haza a többi berényivel. Közben 1946 májusában Mezőberényben is megtörtént a kitelepítés, így voltak, akiknek már nem is voltak itthon rokonaik, akik a kérvényt aláírták volna. Így maradt a Szovjetunióban 1949-ig 22 fő a berényi csoportból, illetve több olyan mezőberényi gyökerű német, akit a szomszédos településekről hurcoltak el.

Egy apát és fiát együtt vittek el, az édesapa betegszállítmánnyal hazatérhetett még a kitelepítés előtt, így családjával együtt Németországba került. Nem voltak már Mezőberényben a kérvény készítésének idején, a fiú 1949-ig maradt a Szovjetunióban. Hazatérésekor nem indítottak Németországba szerelvényt, így nem mehetett a családja után.

Egy apát és fiát együtt vittek el, az édesapa betegszállítmánnyal hazatérhetett még a kitelepítés előtt, így családjával együtt Németországba került. Nem voltak már Mezőberényben a kérvény készítésének idején, a fiú 1949-ig maradt a Szovjetunióban. Hazatérésekor nem indítottak Németországba szerelvényt, így nem mehetett a családja után. Voltak, akiket korábbi betegszállítmányokkal Németországba szállítottak. Néhányuknak sikerült megpróbáltatások árán Magyarországra visszaszöknie.

Voltak, akik a levelekből már tudták, hogy családjukat kitelepítették, és az 1947-es hazatéréskor volt lehetőségük Németországba kérni magukat28.

A csoport nagyobb részét 1947. július közepén indították haza. Hazafelé is zsúfolt vagonokban utaztak. Útközben már leszállhattak egy-egy állomáson, nem őrizték őket úgy, mint kifelé. Visszaúton nem a hidegtől szenvedtek, hanem a rengeteg keserítette az utazást.

 

 

 

3. kép Értesítés a hazaérkezésről

 

 

 

1947. július 23-án délben érkeztek a romániai Foksániba (3. kép), onnan 25-én indultak tovább Debrecen felé. A Szabad Nép 1947. július 27-i számában tették közzé a hazaérkező hadifoglyok névsorát.29 Romániában Marosvásárhely, Kolozsvár irányában haladtak. Az állomásokon meleg étellel fogadták őket. Magyarországon Debrecenben szálllak le a vagonokból. Ott fertőtlenítésen és orvosi vizsgálaton estek át, megkapták a szükséges iratokat (4. kép). Szajol irányába személyvonattal folytatták útjukat, Szajolban még átszálltak egy tehervonatra.

 

 

<

 

 

 

ÚJRAKEZDÉS A MUNKASZOLGÁLAT UTÁN

Sokan az állomásról alig bírtak hazamenni, olyan gyengén, lesoványodva tértek haza. Sok időbe telt a felépülés ennyi megpróbáltatás után. A hazatérést követően hosszú ideig odafigyelést igényelt a fogságot megjárt családtagok ápolása. 31 hónap éhezés után nehezen állt vissza a szerveztük a rendes étkezésre. Sokak előtt saját érdekükben zárva tartották a kamraajtót. Mezőberényben aki szeretett volna, általában vissza tudott menni a munkahelyére. Hátrányos megkülönböztetés nem érte őket meghurcoltatásuk miatt. Beszélni nem nagyon beszéltek a megpróbáltatásaikról, esetleg szűk családi körben.

A fogságban elhunyt 61 mezőberényi nevét a városháza előtt álló Hősök szobrán elhelyezett emléktábla őrzi. Az első itthoni év nagyon nehéz volt az elhurcoltak számára, a megérkezés után 1 nő és 12 férfi hunyt el egy éven belül. Még a hatvanas években is többen haltak meg a fogságban szerzett betegségek következtében (5. ábra).30 Sokan a Szovjetunióban átélt megpróbáltatások után soha nem nyerték vissza testi-lelki egészségüket. Többeknek a biológiai folyamatokba való beavatkozás miatt soha nem születhetett gyermeke, vagy beteg gyermekeket szültek.


 

5. ábra A fogságban és az ott szerzett betegségekben elhunytak számának alakulása31


 

Az elhurcoltak erkölcsi és anyagi rehabilitációjára csak a nyolcvanas évek végén kerülhetett sor. A 104/1989. (X. 4.) MT rendelet értelmében 500 forintos nyugdíj-kiegészítésben részesültek a szovjet munkatáborokba jóvátételi munkára hurcolt polgári személyek. A már elhalálozott munkaszolgálatosok özvegyei ennek az összegnek a felét kaphatták meg havi járandóságként.32

„2000-ben a kormány egyes súlyos, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére különleges juttatást rendszeresített. A jogosultak a magyar, illetve szovjet hadbíróságok által 3 évnél hosszabb idejű szabadságvesztést szenvedtek el, illetve ugyanilyen feltételek mellett több mint 3 évig voltak internálva vagy kényszermunkán."33 Ezzel a rendelettel még időarányosan sem ismerték el azoknak a mezőberényieknek a szenvedéseit, akiknek „csupán" 31 hónap fogságban volt részük. A mezőberényiek minden évben a hazatérés évfordulóján megrendezik a Sorstársak találkozóját.

Ebből az alkalomból sokan családtagjaikkal - gyermekekkel, unokákkal - ünneplik meg a megmenekülést. Többen érkeznek haza olyanok, akik az ország távoli részein kezdték újra életüket. A találkozóra a környező településekről elhurcoltak közül is szép számmal szoktak jönni azok, akikkel együtt élték át ezeket, a nehéz hónapokat.

Minden évben hajnali harangszóval kezdődik a találkozó, emléket állítva az első, hajnali hazaérkezést jelző harangszóra. Az istentisztelet után a sorstársak együtt megebédelnek a szállóban, ahol többen sok évvel korábban a földön fekve töltötték az indulás előtti utolsó éjszakáikat.

 

Virággal emlékeznek meg a Hősök szobránál, valamint a Mezőberényben nyugvó Szabó Árpád sírjánál, akinek hazatérésüket köszönhetik34 Egyalföldimezővárosban.

 

5.kép Bányászlámpa a mezőberényi templomkertben


 

A mezőberényi német evangélikus templom kertjében egy emlékmű, egy gránittömbön elhelyezett bányászlámpa hirdeti az utókor számára, hogy 1945 január 6-án elhurcoltak 562 ártatlan embert a településről (5. kép). Nehogy feledésbe merüljön, hogy milyen szenvedéseket kellett kiállnia több százezer kényszermunkára hurcolt magyar állampolgár között kisvárosunk laikóinak is nemzeti hovatartozásuk, származásuk miatt.

Köszönettel tartozom mindazoknak a 80 év feletti néniknek és bácsiknak, akik a régi sebeket felszakítva megosztották velem életük egy nehéz szakaszának eseményeit. Fontosnak tartom, hogy minél többen megismerjék az ő szomorú sorsukat

 

Felhasznált irodalom


 

Bartóki József: A mezőberényi német evangélikus templom. Békéscsaba, 1986. Békés Megyei Levéltár V. 326 Mezőberény község iratai Bognár Zalán: Malenkij robot, avagy a polgári lakosság tömeges elhurcolása Magyarországról szovjet fogságba 1944/45-ben In: Háború, hadsereg, összeomlás. Magyar politika, katonapolitika a második világháborúban (Szerk.: Markó György) Budapest, Zrínyi Kiadó 2005.181-190. p.

Bonyhai (Eiler) Mihály: Mezőberény monográfiája. Mezőberény, Baltha Nyomda, 1934.

Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban. Gyulai Füzetek 4., Gyula, 1990.

Farkas József: A világgazdasági válság végétől a község felszabadulásáig (1934-1944.október 5.) in: Mezőberény története I. (Szerk.: Szabó Ferenc), Mezőberény, 1973. 353-395. p.

Füzes Miklós: A rabszolgaszerzés in: Magyarországi németek elhurcolása 1944/45 A kollektív büntetés első állomása. Magyarországi Németek Szövetsége, Budapest, 1990; 53-110. p.

Hetesi Erzsébet-Mayer Éva: Az elhurcoltak visszaemlékezéseiből in: Magyarországi németek elhurcolása 1944/45 A kollektív büntetés első állomása (Szerk.: Zielbauer György), Magyarországi Németek Szövetsége, Budapest, 1990.143. p. Implom József: Mezőberény újratelepítése és története a kései feudalizmus időszakában (1723-1848) in: Mezőberény története I. (Szerk.: Szabó Ferenc), Mezőberény, 1973. 93-183. p.

Kádár Judit: A mezőberényi németek sajátos identitástudata a második világháború utáni években in: Educatio c. folyóirat. 2000. nyár, 389-397. p. Köhler Julia: Visszaemlékezések in: Deportálás, kényszermunka, Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban (Szerk.: Erdmann Gyula), Gyulai Füzetek 4., Gyula, 1990.120-125. p.

Köhler Julia: Album Azokról, Akik 1945-1949-ig jóvátételi munkán szenvedtek Mezőberényből Berény Nyomda, Mezőberény, 2007.

Kugler József: A második világháború utáni népességmozgások hatása Mezőberény etnikai és vallási összetételére in: Kisebbség Kutatás 15. évf. 2006.4. szám 669-694. p. Molnár Ambrus: Fejezetek a vegyes lakosságú Mezőberény történetéből. Kézirat, 118. p.

Monostori (Maász) Márton: A hűség ára, Ártatlanok pokoljárása a II. világháború végén. Berény Nyomda, Mezőberény, 2006.

Siklósi Ferenc: A felszabadulástól az 1945-ös választásokig in: Mezőberény története I. (Szerk. Szabó Ferenc), Mezőberény, 1973. 397-422. p.

SZABAD NÉP, A vasárnap este Foksániból Debrecenbe érkező hadifoglyok névsora, 1947. július 27.

Szabó Ferenc: Mezőberény történeti fejlődésének főbb vonásai in: Mezőberény a helyét kereső kisváros (Szerk.: Tóth József), Békéscsaba, 1980. 31—43. p. Zielbauer György: Magyarországi németek elhurcolása 1944/45 A kollektív büntetés első állomása, Magyarországi Németek Szövetsége, Budapest, 1990. 9-51. p. www.kih.gov.hu Letöltés ideje: 2009. 05. 23.

  1. Szabó F. 1980. 31. p.

  2. Kugler J. 2006. 688. p.

  3. Implom J. 1973. 99. p.

  4. Molnár A. 56-73. p.

  5. Bartóki J. 1986. 22. p.

  6. Kádár J. 2000. 390-392. p.

  7. Bonyhai M. 1934. 207-208. p.

  8. Erdmann Gy. 1990. 6. p.

  9. Farkas J. 1973. 387-390. p.

  10. Siklósi F. 1973. 397-398. p. n

  11. Bognár Z. 2005. 181., 184. p.

  12. I5ML V. 326 B. a. 43. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1945. évről

  13. BML V. 326 B. a. 40/1/1945. ikt.sz. levél

  14. Füzes M. 1990.99-100. p.

  15. BML V. 326 B. g. 14 Névjegyzék Mezőberény község területéről a szovjet katonaság által elszállított magyar állampolgárokról

  16. Monostori M. 2006. 18-19. p.

  17. Köhler J. 1990. 122. p.

  18. Szerkesztve: Köhler Júlia adatai alapján

  19. BML V. 326 B. a. 43. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1945 évről

  20. Monostori M. 2006; 24. p.

  21. Zielbauer Gy. 1990.36. p.

  22. Hetesi E.-Mayer É. 1990.143. p.

  23. Szerkesztve: Schriffert Mihály és Monostori Márton leírásai alapján

  24. BML V. 326 B. a. 43. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1945 évről

  25. BML Mezőberény 1945/40. A község válaszlevele a külügyminisztériumho

  26. Monostori M. 2006. 258. p.

  27. Köhler J. 1990.122. p.

  28. Köhler J. 2007.

  29. Szabad Nép, 1947. július 27.

  30. Köhler J. 1990.122. p.

  31. Szerkesztve: Köhler Julia adatai alapján

  32. Zielbauer Gy. 1990. 172. p.

  33. www.kih.gov.hü

  34. Köhler J. 2007.310. p.